Nyomkereső

2018 őszétől is folytatjuk a Nyomkeresőt

A helyszín az eddigi: KIE ház -- Békéscsaba, Kinizsi u. 11.
Általában 10:00 órrakor kezdünk és dél körül végzünk.

Elsősorban alsó tagozatos fiatalokat várunk ezeken a szombatokon, amikor is lesz - szokás szerint - kézmúves és mozgásos, figyelős és csinálós, gondolkodós és pihenős, meg minden féle dolog. A foglalkozások nyomokban tanulságot tartalmazhatnak.

Időpontjaink a mellékelt - ommár az első, azaz tavaszi féléves - plakáton is látszanak -- jól meg kell nézni :)

 

- - - - - 

Nyomkereső tábor Dánfokon -- 2018. július 16-19.

- - - - - - -

Az a helyzet, hogy lejárt a jelentkezési határidő, és a jelentkezők létszáma majdnem elérte a minimális induló létszám felét. A jó hír tehát, hogy voltak jelentkezők, a rossz, hogy sajnos ennyien nem tudunk táborozni. Hiszen nincs meg az a csapat, hangulat, amivel egy tábor működhetne. Úgyhogy a Dánfok idén elmarad...

- - - - - - 

Ez évben egy kiváló kerékpártúrát - kisebbeknek nem feltétlenül kell kerékprárral jönniük - teszünk Békés-Dánfokra. Ott pedig sátorozunk. Meg lesz Nyomkereső is, mindenféle jó dolgokkal. Ahogy szoktuk :)

*** Lehet csak napközbenre vagy néhány napra is kijönni - ezt kérnénk jelezni, hogy így számoljunk ***
*** Kontakt: szikoramihalyne(a)kie(.)hu *** 

Jelentkezés: a jelentkezési lapon -- június 30-ig kéretik ezt megtenni.

Minden érdeklődőt szívesen látunk, akinek bármi nem világos bátran kérdezzen!
Szóval menjünk és érezzük jól magunkat :)

Indulás: 2018. július 23. 8:30 Békéscsaba, KIE ház
Érkezés kb. 2018. július 13. 12:00 Békéscsaba, KIE ház

Távolság: kb. 20 km / Költség: szállással, étkezéssel kb. 9000 Ft

Szükséges felszerelés:

  • TAJ kártya, diákigazolvány,
  • megfelelő fizikai erőnlét
  • alkalmas kerékpár
  • sátor, hálózsák

Ajánlott felszerelés:

  • matrac vagy polifoam
  • széldzseki, esőkabát
  • kellő mennyiségű alsó- és felsőnemű
  • törölköző
  • sapka/kalap
  • zseblámpa, zsebkés
  • fürdéshez praktikus eszközök
  • napkrém, szúnyog/hullancs elleni krém
  • tisztasági eszközök pl. fogkefe 
  • kulacs/flaska az útra
  • Biblia (könyvként vagy a mobilodon) :)
  • Nyomkereső nyakkendő! (ha már van)

- - - - - 

2017 őszétől, sőt 2018-ban is folytatjuk a Nyomkeresőt

A helyszín a régebbi: KIE ház -- Békéscsaba, Kinizsi u. 11.

Elsősorban alsó tagozatos fiatalokat várunk ezeken a szombatokon, amikor is lesz - szokás szerint - kézmúves és mozgásos, figyelős és csinálós, gondolkodós és pihenős, meg minden féle dolog. A foglalkozások nyomokban tanulságot tartalmazhatnak.

Időpontjaink a mellékelt plakáton is látszanak -- bal oldali a 2018-as :)

 

- - - - - 

Mit takar a Nyomkereső?

A Nyomkereső elnevezésű program a svájci Jungschar foglalkozás magyarországi változata, mely a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) munkaágaként működik, havi rendszerességgel: havonta egy szombat délelőtt: 10.00-12.00 (12.30) óráig. Általában a havi KIE-napokkal együtt, vagyis délután más foglalkozások várják az érdeklődőket.

Célja, hogy a 6-14 éves korú gyerekekhez közel hozza a Biblia világát - bibliai eseményeket, helyszíneket, szereplőket. A gyerekekkel azokat az élményeket szeretnénk megtapasztaltatni, amiket a bibliai szereplők is minden bizonnyal átéltek. A megjelenítés lehet tisztán annak a kornak megfelelően, vagy a mai helyzetben, vagy a kettő különös keverékeként. A gyerekek nem betanult szerepeket játszanak, hanem mi visszük őket bele olyan szituációkba, ahol a lélektani hatás várhatóan az lesz, ami az eredeti történetben volt. Megismerhetik és megérthetik a bibliai hősök életét, érzéseit, hitét. Az élménygyűjtés közösségi játékok, sorversenyek, vetélkedők, kézműves foglalkozások, kreatív, találékonyságot igénylő feladatok és ismeretterjesztő percek révén zajlik. 

A foglalkozásokat közös énekkel, rövid imádsággal kezdjük és zárjuk.

Lényeges eleme a Nyomkeresőnek a természethez való közelség biztosítása, a természet megszerettetése. A természetjárás miatt párhuzamot vonhat a külső szemlélő a cserkészettel, azonban ez nem az.

A módszer a gyerekek érdeklődését, mozgásigényét, mindent kipróbálni akarását, beleélő képességét hívja segítségül, hogy a bibliai történeteket jobban megérthessék. Ily módon keressük Isten nyomait a teremtett világban. A Szentírás így központi helyet foglal el a gyakorlatunkban.

Néhány foglalkozásról a Galériákban, illetve a KIE központi galériája békéscsabai részén - egyéb alkalmakkal együtt - van egy kis ízelítő...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -

-- -- Korábbi évadok, táborok (a teljesség igénye nélkül, inkább jelzésként): 

2017. augusztus 11-13. -- Nyomkereső Kerékpártúra és Tábor 2017.

Ez évben egy kiváló kerékpártúrát teszünk Szarvasra. Ott pedig sátorozunk. Meg Nyomkereső is, mindenféle jó dolgokkal.

A már tudható részletek a plakáton

Jelentkezés a jelentkezési lapon.

Minden érdeklődőt szívesen látunk, akinek bármi nem világos bátran kérdezzen!
Szóval menjünk és érezzük jól magunkat :)

Indulás: 2017. augusztus 11. 8:30 Békéscsaba, KIE ház
Érkezés kb. 2017. augusztus 13. 12:00 Békéscsaba, KIE ház

Távolság: kb. 50 km / Szállás: sátorban, 3500-4000 Ft / Étkezés: önköltséges, kb. 6000 4000 Ft

Szükséges felszerelés:

  • TAJ kártya, diákigazolvány,
  • megfelelő fizikai erőnlét
  • alkalmas kerékpár
  • sátor, hálózsák

Ajánlott felszerelés:

  • matrac vagy polifoam
  • tányér, pohár, evőeszköz
  • széldzseki, esőkabát
  • kellő mennyiségű alsó- és felsőnemű
  • törölköző
  • sapka/kalap
  • zseblámpa, zsebkés
  • fürdéshez praktikus eszközök
  • napkrém, szúnyog/hullancs elleni krém
  • tisztasági eszközök pl. fogkefe 
  • kulacs/flaska az útra
  • Biblia (ha van sajátod vagy a mobilodon) :)
  • Nyomkereső nyakkendő! (ha már van)

 

 

2017-ben folytatjuk az Evangélikus Egyházzal közösen tartott Nyomkereső foglalkozásokat, az immár megszokottnak tekinthető rormában és időpontban.

Szombaton 9-től várjuk a gyerekeket a Luther u. 1. sz. alatt :)

 

 

 

2016 őszétől az Evangélikus Egyházzal közösen tartjuk a Nyomkereső foglalkozásait. 
Így aztán a helyszín - legalábbis a kiindulási - a Luther u. 1. 

Elsősorban alsó tagozatos fiatalokat várunk ezeken a szombatokon, amikor is lesz - szokás szerint - kézmúves és mozgásos, figyelős és csinálós, gondolkodós és pihenős, meg minden féle dolog. A foglalkozások nyomokban tanulságot tartalmazhatnak.

Időpontjaink a mellékelt plakáton is látszanak, első találkozásunk október 22-én és 9 órától :) 

2016 nyarán is Nyomkereső

2016 augusztusában a második héten (8 – 12.) lesz az immár hagyományosnak tekinthető Nyomkereső tábor Dánfokon.

Jelentkezni pedig itt lehet: JELENTKEZÉS

 

Nyitott tematikus előadások/beszélgetések/foglalkozások is leszneka Dánfoki Nyomkereső Táborban!
Minden nap 18:00 órától.

Kínálatunk:

  • Hétfő – Emberkereskedelem napjainkbanToszeczky Renáta
  • Kedd – Helyzetkép a cigányságrólBonnyai Sándor
  • Szerda – A zsidóság BékéscsabánRumble Erika
  • Csütörtök – Ökológiai növényvédelemKrausz Péter

 

Kapcsolat: Szikoráné Marcsi: +3620 824 8370 – szikoramihalyne@kie.hu -- ha bármi kérdés volna.

Részvételi díj: váratóan 13 000Ft -- de ez még változhat. Lényegében a szállás, étkezés költsége.

Alkalmilag, néhány napra vagy nap közben is részt lehet venni. A részletes program (kialakítása folyamatban, de már a tábor előtt elérhető lesz) segíthet dönteni, mi is az érdekes. Viszont ugyanúgy jelentkezni kéne a jelentkezési lapon, hogy tudjunk kalkulálni a létszámmal. Ez esetben a költségek is egyénileg alakulnak.

Részletek:

Idén is a KIE házból indulunk kerékpárral Dánfokra: a gyülekező aug. 08-án 8.30-kor a Kinizsi u. 11. szám alatt. Az autóba való bepakolás után, indulás a táborhelyre. Vissza is ide fogunk érkezni aug. 12-én, pontosan még nem tudjuk, mikor (az ebédet és táborbontást, bepakolást követően indulunk 15.00-16.00 óra körül).

Amit hozz magaddal:

- TAJ kártya, diákigazolvány,
- sátor, hálózsák, matrac vagy polifoam,
- szúnyog-kullancs elleni krém,
- napkrém,
- strand- és meleg ruha,
- tisztálkodási cuccok, törölköző, papucs

- tornacipő a bringázáshoz
- sapka, kalap, fejfedő
- műanyag tányér, pohár, evőeszköz 
- füzet (ha szeretnél jegyzetelni, rajzolni...)
- Biblia (ha van sajátod vagy a mobilodon) :)
- bringa,
- Nyomkereső nyakkendő! (ha már van)