Málta, 2016. március

Már egy- két héttel a program előtt elkezdődött a lázas készülődés, csomagok méretének kipróbálása, legfontosabb dolgok összeszedése, papírok elintézése. Kicsit Máltáról is böngésztem, majd az előre kiadott feladatokat is megcsináltam. Igazán vártam az utazást, hogy őszinte legyek, egy kis ékszerdobozt vártam, mint ami akár olyasmi, mint Corfu, hatalmas turistaparadicsom, stb.
    Odafele úton akadtak kisebb-nagyobb problémák, mint például a pulóver keresése egy perccel a vonat indulása előtt, vagy a vonaton történő csomagfennhagyás, de összességében csak elindultunk úti célunk felé, Máltára, két óra tíz perces repülőúttal. 
    Megérkezésünk után egy busz várt minket, ami végül (egy kis kérdezősködés és keresés után) elvitt minket a kempingbe. Mikor először kinyitották a kaput, még nem is sejtettük miliyen dolgokkal állunk szembe, mit fogunk megtapasztalni. Elvezettek minket a konkrét szálláshelyhez, ami egy kőépület, benne rengeteg matrac és ágykeret volt található. Még aznap este lementünk a tengerpartra, hogy feltérképezzük a terepet, majd szájtátva csodáltuk az elénk táruló panorámát. A táj jellemzően kopár, sivatagos jellegű volt, az élővilága első pillantásra kaktuszokból, fűből, néhol egy-egy bokorból állt, a tengerparton viszont elképesztően puha szemcséjű homokkal borított strand és szinte hihetetlen tisztaságú, világos- türkiz- és sötétkék vizű tengert láttunk. Aznap este egy kicsit még ott időztünk a parton, élvezve a táj szépségét, és az igen jó időt, ami 15-20 fok környékén mozgott este, igaz kicsit szeles volt.
    Másnap reggel megérkeztek a Máltai cserkészek, akikkel egy gyors bemutatkozás után el is kezdtük a munkát. Itt megjegyezném, hogy a vezetőkkel is itt ismerkedtünk meg igazán: egy Skót, egy Angol, és egy Magyar vezetővel kezdtük meg az egy heti munkát. Első körben az országainkat mutattuk be, amit utólag látva nem igazán végeztünk el fényesen, ugyanis itt máris kiütköztek a nyelvi problémák Ami abból eredt, hogy egyrészt meg voltunk szeppenve, másrészt az angoltudásunkat nem volt túl sok lehetőségünk külföldön kamatoztatni, bár azért így is megoldottuk a feladatot. Később, mikor ezen is túl voltunk, egy túrán vettünk részt azon a helyen, ami később az egész hét székhelyévé vált. Itt elmondták a legfontosabb dolgokat a környezetről, majd elmondták a vezetők, miket is fogunk csinálni, illetve miről fogunk beszélni a hét folyamán. Estefelé a máltaiak bemutatták a helyi ételeket, és szokásokat.
Második nap elláttuk a teendőinket: pihenőterületet építettünk egy tisztásra, befedtük a veszélyesnek tűnő lyukakat, illetve megjavítottuk a toronyhoz felvezető lépcsőket, máltai-magyar, közösen. Itt még kissé nehezen oldódtunk fel, nem igazán volt egységes a csapat, nyilván még idő kellett, hogy megtaláljuk a közös hangot. Ezen a „magyar est” segített kicsit, amikor a magyar krumplipaprikás megfőzése és a magyar találmányok bemutatása, illetve a Rubik kocka prezentáció, majd kirakó verseny után közös gitározásra került sor. Így oldódott a hangulat, s már jobb kedvűen beszélgettünk egymással, kevésbé hatottunk idegennek. Harmadik, és negyedik napokon három csoportra oszlottunk, különböző feladatok ellátása érdekében: a túravezetőkre, a promóciós, és a szórakoztatásért felelős csapatra, ugyanis az utolsó napra egy nyílt esemény volt tervezve, ahová minden a környéken lévőt igyekeztünk meghívni, hogy jöjjenek el, és töltsenek el egy szép napot a Máltán lévő egyetlen erdőben, a természet lágy ölén. Jómagam az utóbbi csoportba jelentkeztem, ahol az volt a feladatunk, hogy megfelelő játékokat találjunk minden korosztálynak, és hogy valahogy elűzzük az unalmat. A túravezetők feladata is jelentős volt, nekik kellett megszervezni, milyen úton menjenek a látogatók, el kellett kalauzolniuk őket, be kellett mutatniuk az ott lévő növényeket és állatokat. Végül, de nem utolsó sorban a promóciós csapat volt felelős azért, hogy minél több látogató jöjjön el. Hogy őszinte legyek, igazából csak a negyedik napra lett teljesen eggyé a csapat, és akkortól mondanám igazán, hogy barátokként kezeltük egymást, nem mint a „máltaiak” vagy a „magyarok”, hanem az itt jelen lévők. Negyedik nap végén a Máltai csapat segítségével megnéztük Vallettát, a máltai fővárost, majd egy Pizza Hutban rendelt finom vacsorát követően elégedetten tértünk nyugovóra.
Utolsó napon nagy sikernek örvendhettünk, ugyanis rengeteg látogató jött, családok, párok, turisták, ott élők, s reméljük, mindenkinek egy örömteli napot szereztünk. Jól sikerült minden program, a túravezetők mindig elfoglaltak voltak, nekünk meg folyamatosan volt kit „szórakoztatni”. Érdekességképpen mondom el, hogy volt egy kabala állat, „Huttaffa”, aki lényegében egy hatalmas kék madár, s nekem volt szerencsém felölteni ezt a jelmezt, s ellátni az ilyen kabalaállatok összes feladatát, mint például: fotózkodni a látogatókkal, integetni az embereknek, és minél jobb hangulatot teremteni. Ennek a napnak a legvégén egy közös sütögetéssel élveztük a gyönyörű időt, ahol mindenkiről elmondtuk a véleményünk, milyen volt az illető a héten egy igen aranyos kis módszerrel. Mindenki hátára volt ragasztva egy papírlap, melyre mindenkinek kellett írni egy mondatot, vagy valamit amely kifejezte a véleményét az adott személyről. Ezekből kiderült, ki mit gondolt a többiekről, de összességében elmondhatjuk, hogy mindenki pozitív jelzőket kapott vissza, esetenként kis humorral is megfűszerezve. Ez volt a tábor utolsó napja, ezzel a kis tengerparti sütögetéssel ünnepeltük meg, hogy sikeres munkát hajtottunk végre, és egy utolsó estét töltöttünk együtt a máltaiakkal.
    Másnap este nyolckor indult a repülőgép, ám előtte még volt egy pár óránk kicsit „turistásat játszani”, azaz túrázni, megnézni a nevezetességeket a környéken. Mi egy közeli túrát választottunk, ami így is hosszúra sikeredett, mivel bámulatos panoráma volt látható, s élveztük a napfényt így márciusban, no meg a 25 fokos meleget.
 Ennek köszönhetően az egész társaság leégve, halszagúan, de rengeteg élménnyel együtt vette útját a vallettai repülőtér felé, ahol a gépre felszállva az elmúlt hét eseményein merengtünk, és arra gondoltunk, milyen jó is lenne egyszer ide visszajönni…

Csík Gábor András

- - - képek a galeriában!